Az egyesületről

Egy rövid kis történet arról, hogyan indultunk, hogyan kelt életre Budapest és véleményem szerint az ország egyik legpatinásabb, és számos válogatott élsportolóból álló Crossal csapata.

2013 áprilisában Urbancsok Tamás („Toto”) – aki ekkor még a BHSE profi cselgáncs versenyzőként végezte napi sport tevékenységét – az edzések hatékonyságának növelése érdekében elkezdte ötvözni a korábban judoban már jól ismert és alkalmazott funkcionális köredzéseket a különböző, általa még újonnan felfedezett, Amerikából is néhány éve kialakult sportból átvett elemekkel, a Crossal.

Eleinte kizárólag barátjával és csapattársával, a többszörös országos bajnokkal, U23-s EB döntős, ill. számos nemzetközi sikert elérő Krizsán Szabolccsal végezték a cross által kiegészítésre került erőnléti edzéseket. Elkezdődött ezen sportág megismerése, a különböző gyakorlatok, WOD-ok edzésekbe való beépítése úgy, hogy közben megmaradjanak a judo erőnléti edzéseken már jól bevált elemek is, így a kettő ötvözetéből egy nagyon változatos és nagy fizikai terhelést igénylő edzésprogram alakult ki.

e3

2013 szeptemberétől Tamás a judo tatamitól a cross irányába közeledve elkezdte leginkább ezeknek az edzéseknek szentelni az idejét, melyre több sporttársa is felfigyelt, köztük Fónay Zsolt, jelenlegi masters országos bajnok, masters európa bajnoki 3. helyezett cselgáncsos is. Így már egy kisebb csapat végezte ezeket az új irányú, és rendkívül hatékony edzéseket, de szépen lassan további személyek csatlakoztak, elsősorban aktív cselgáncsosok, birkózók és az ő közeli ismerőseik. Erre a munkára a BHSE vezetősége és edzői is felfigyeltek, melynek eredményeképpen 2013 októberétől Tamást felkérték 3 hónapos próbaidővel cselgáncs erőnléti edzőnek a felnőtt, ill. a junior korosztályhoz. Ez a kihívás végül sikeresen zárult, melyek mind eredményekben, mind visszajelzésekben megmutatkoztak, így 2014 januárjától Urbancsok Tamás hivatalos erőnléti státuszban készítette fel az egyesület versenyzőit mind az itthoni, mind a világversenyekre.

Ezekben az időkben a Toto Sport edzéseken résztvevőket két nagy csoportra lehetett felosztani, az aktív sportolókra, akik elég specifikus erőnléti edzésekkel készülnek és edzenek hetente többször, és vannak akik úgymond kedvtelésből, próbaképpen, szinten tartás, zsírégetés, alakformálás, kondíció javítás vagy egyéb célból kerültek a cross edzésekre, és a mai napig ott ragadtak. A csoportok között átfedések is voltak, így az ide lejáró „hobbisták” is gyakran kerülhettek azon megtisztelő helyzetbe, hogy pl. olimpiára készülő sportolókkal együtt edzhettek, illetve tekintettel a csapat kiinduló pontjára mind a mai napig sok aktív, illetve remek ex-sportoló vesz részt a Toto Sport edzésein.

2014 első felében egyre nagyobb létszám alakult ki az edzéseken, gyakorta előfordul 15-20 főt meghaladó csoport, így Tamás napi szinten már 3-4 edzést tart, kezdve a reggel 6 órás, és zárásként az esti 8 órás edzéssel. Ekkor már a sok edzés egy igazi cross csapatot kovácsol össze, mely csapat első közös „fellépése” a 2014 szeptemberében Magyarországon először megrendezésre kerülő Legion Run akadályfutó rendezvény, melyet a Toto Sport csapata elsőként teljesített a többi csapat közül. Ezt követően nem volt kérdés, hogy ott a helyünk a Spartan Race elnevezésű, közismert akadályfutó versenyeken is, melyeken már 30-40 főt meghaladó csapattal tudtunk teljesíteni (2015-ben a Spartan Beast-en, melyet a spartan race európabajnokságaként tartanak számon, a Toto Sport csapata 5. helyen ért célba).

e4

2015-ben a Toto Sport fejlődése minden téren megmutatkozott, edzésről edzésre csatlakoztak újak, így az aktívan lejárók száma összességében már meghaladta a 100-150 főt, a cross edzésekhez nélkülözhetetlen eszközök is rendelkezésre álltak, az edzések még specifikusabbá, még több cross elemmel bővültek, ill. külön kiemelendő, hogy 2015 második felében Molnár Gábor csatlakozásával az edzésre lejárók betekintést nyerhettek az olimpiai súlyemelés rejtelmeibe és megkezdődhettek a súlyemelő edzések is. Ekkor a csapatból egy-egy tehetségesebb sportoló már amatőr versenyzői szintre való felkészülés céljából végzi a cross edzéseket, szisztematikusan, minden lehetséges cross- versenyfeladat elsajátítása és abban való továbbfejlődés érdekében.

e6

Első cross verseny, melyen Toto Sport tagjai megmérethették magukat 2015 májusában, Székesfehérváron megrendezésre kerülő Crossmajális volt. Az első versenyt is sikeresen zártuk, hiszen a női versenyzőink, Stadler-Hegedűs Téna és Somi Zsuzsi a dobogó két legfelső fokán végeztek, a férfiaknál pedig Stadler András bronz érmet szerzett.

2015 októberében a Toto Sport csapata kinőtte a BHSE falait, és átköltözött a Gym City Office nevű sport komplexumba, ahol külön erre kialakított kb. 250 m2 területű teremben zajlanak az edzések. A költözéssel nem csak új otthonra lelt a csapat, de még több eszköz került beszerzésre annak érdekében, hogy ne csak hobbi, de akár profi versenyfelkészülés céljából is tudjanak edzést végezni az ide lejárók, illetve a terem adta lehetőségeknek (súlyemelő pattform) hála, még hatékonyabb munkát tudjanak ott végezni. Az eredmény hamar megmutatkozott, hiszen 2015 decemberében megrendezésre kerülő Ironcross Challenge Mikulás kupán a Toto Sport által indított csapat tagjai szerezték mind a férfiaknál, mind a nőknél a dobogó első két helyét, valamint a Szegeden megrendezésre kerülő, a versenyt megelőzően 5 hetes kvalifikációjú Best Crossfighter döntőn 2 női versenyzőnk diadalmaskodott, Somi Zsuzsi a 4. helyet szerezte meg, míg Stadler-Hegedűs Téna ismét győzelmet aratott.

e5

A Toto Sport edzések különlegessége, mindamellett, hogy a lejárók betekintést nyerhetnek a cross, vagy akár a súlyemelés alapjaiba, az edzésekre a kezdetektől jellemző, hogy kőkemény és néha végletekig elfárasztó edzéseken vehet részt az ember, mind egyénként, mind csapatként (társas edzések), ezáltal az itt edzők tapasztalatai és visszajelzései alapján néhány hónap alatt komoly fejlődést érhetnek el az erő-állóképességüket illetően, valamint több olyan tagunk is van, akik több tíz kiló feleslegtől szabadultak meg a Toto Sport edzések segítségével.

Gyere és legyél Te a következő tagja ennek a csapatnak!

Kosár
A kosár üres.
Tovább vásárolok